A villanyszerelési munkák technológiái, és a felhasznált anyagok az elmúlt évtizedek során rengeteget változtak. Beszélgetések során az idősebb villanyszerelők mesélik, hogy hogyan szereltek régen villanyt. Ebben a cikkben a régi időkben alkalmazott villanyszerelési megoldásokról lesz szó, mely a fiatalabb villanyszerelő kollégáknak lehet érdekes olvasmány a régi idők villanyszerelői munkájáról.
Ma a villanyszerelési vésési munkáknál, a nagyfokú gépesítés a jellemző.
Horonymarót porszívóval csatlakoztatva használunk, majd a vésőgéppel kivéssük a kimart részt. A dobozok helyeit dobozhely fúróval fúrjuk ki méretre, véséssel a szükséges korrekciót elvégezzük.
Hogyan is történt a villanyszerelési munka ezen része régen?
Ha elgondolkozunk rajta, hogy ez milyen nehéz munka volt akkoriban. Akkor kiderülne, hogy nem lehetne erre a feladatra találni embert a régi technológiával történő vésésre. A vésés kézi erővel végeztük. Egyik kezünkben a véső, a másik kezünkben a kalapács. A vésőt mindig a megfelelő helyre tartottuk, majd a kaláccsal erős ütéseket mértünk a vésőre. A kalapács súlya 1kg-os -tól az 5 kg-os volt megtalálható, a feladat függvényében. Kereskedelmi forgalomban lehetett kapni vésőket, lapos és hegyes (spicc) vésőket. Ezek gyakorta hamar tönkre mentek, kirózsásodtak. Volt, aki saját maga készítette a vésőket betonvasból. Így nagyobb választék állt a rendelkezésére, mint a kereskedelemben kaphatóak. Ezeket a betonvasból készült vésőket megedzették, ami az élettartamát megnővelte. Ezzel kézi véséssel olykor 40-50 cm-es vasbetonfalakat is átvéstek.
A téglafalak (tömör) átfúrására cső fúrókat használtak. Ezeket különböző méretű csövekből készítették el. A csővégét fűrésszel apró fogakra kifűrészelték, mint a fűrészfogak. A fogakat kifelé hajlították, hogy fúráskor ne szoruljon a furatba. Ezt is hő edzették.
A furás a fúró kör körös mozgatása mellett kalapáccsal történő ütéssel történt.
Ez a technológia nem járt akkora porral, mint ma olykor helytelenül történő fal flexeléssel.
Gondolom, az előbbi sorok olvasása ma már eléggé elrettentőnek tűnhet. A valós igazság sajnos ez volt, amikor a villanyszerelőnek vésési munkákat kellett végeznie villanyszereléskor. Ez volt a mindennapi gyakorlat, és az emberek nem panaszkodtak. Házak sokaságának a szerelése így történt. Jól el lehetett fáradni ebben a munkában.
Volt időszak, amikor nem ismerték a szerelésnél a műanyag tipliket. Ezeken a helyeken fa alátéteket építettek be a fal szerkezetébe, melyet még a kereskedelmi forgalomból is be lehetett szerezni. Vagy maguk állították elő, melyet gipszel rögzítettek.
Egyszerűen be lett építve a falba a fa darab, melybe már könnyedén be lehetett hajtani a facsavart.
Az is előfordult, hogy a facsavarra drótot tekertek rá sok menettel, majd begipszelték a facsavarral együtt. A gipsz megkötése után a facsavar ki és becsavarható volt. Volt, amikor a tartószerkezetet vasból készítették, melybe menetet vágtak.
Sok ilyen és ehhez hasonló leleményes megoldás született akkoriban. Ezek kényszer megoldások voltak. Hiányoztak azok a technológiai megoldások és anyagok, amelyek ma már szerencsére rendelkezésünkre állnak.
Ma örülnünk kell annak, hogy a villanyszerelő szakma rendkívül sokat fejlődött. Hisz még ha el is fáradunk ma a munkában, mégsem olyan fárasztó, mint régen. A munkák során ma is rögtönözünk ötletes megoldásokat, hogy munkánkat egyszerűsítsük. Ezért a fejlődés sosem marad el, a változás folyamatos, míg az ember létezik.
Aki esetleg nem látta még, és érdeklődik a régi idők villanyszerelése íránt. A magazin részben található videótárban megtekinthet, néhány régi időket idéző videót, például, hogyan szerelték össze a ma is használatban lévő panellakásokat.
Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE-olja!
Vissza a villanyszerelő magazinba