Jogi nyelven fogalmazva, ezt a szabálytalan áram vételezésnek nevezik. Aki ezt követi el, az áramszolgáltatóval, kereskedővel szemben szerződés szegést követ el. Igen, ma már nagyon drága a villamos energia ára az átlag családok számára, de ez nem jogosít fel senkit a szabálytalan vételezésre. Az áramszolgáltatóknak ne gondoljuk, hogy ez veszteséget okoz. Ezt mi a fogyasztók fizetjük meg, az áramszolgáltatók beépítik a költségeikbe.

A fogyasztónál az áramszolgáltató emberei ellenőrzést végeztek és „Ténymegállapító jegyzőkönyvet” vettek fel. Amelyben rögzítésre került, hogy a záró plombák épek, sértetlenek, külső sérelmi nyomok nem találhatóak. A fogyasztásmérő több mint 100%-al többet mér, a fogyasztásmérőn befolyásolására utaló nyom látható. Ezzel elkezdődött a kálvária a fogyasztó és a szolgáltató között közel 4 éve.

Tegyük fel, hogy a fogyasztásmérőt a fogyasztó mágnessel befolyásolta (megpróbálta ezáltal csökkenteni a fogyasztást), ami nehezen tudom elképzelni, hogy egy mágnest tartósan az órához rögzítse biztonságosan. A szakértői vizsgálat során a mérőlaborban bevizsgálja a fogyasztásmérőt, és a szakvéleményében rögzíti, hogy több 100%-al többet eltér a mérés értéke a valós fogyasztástól. Tehát pozitív irányú eltérés a fogyasztó kárára.

Napjainkban felkapott téma az illegális áram vételezés, weboldalamon is már több cikk született a témában. Ezen cikk sorozatot követve újabb gondolatokat osztanék meg a témában, mellyel mindennapi munkáim során találkozok.

A cikkek nem a többségében jellemzően jogkövető magatartást folytató személyekről szólnak, hanem a néhány nem jogkövető esetről. El kell ítélni bármely oldalon az esetlegesen előforduló nem jogkövető magatartási eseteket. Ezen cikksorozat nem alkalmas a védekezés felhasználására, sem a szakmai hivatkozások érvényesítésére. Minden eset más, mivel a körülmények is eltérőek.

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek