Meglepő cím egy cikknek egy villanyszereléssel foglalkozó weblapon. A cikk ötletét a napokban megtörtént villamos baleset adta. Egy nap jött egy telefon egy cégtől, hogy egy kislányt áramütés ért, és csúnyán feketén összeégett a keze. A cégnél korábban időszakos érintésvédelmi szabványosságot végeztem.

Ilyenkor az ember egy kicsit megijed, akarva akaratlanul. Másnap a helyszínre érkeztem és kiderült, hogy ahol a baleset történt az egy másik épület. Ennél az épületnél nem volt végezve még érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat, vagyis nem volt fellelhető. Szerencsére a baleset nem volt halálos. Igaz áramütés, és égési sérülések voltak a balesetes személy tenyéren. A fekete szín a műanyag égésekor keletkezett.

sérült dugvilla

Nézzük mi is történt valójában?

A helyiségben egy 2 KW-os kettős szigetelésű hősugárzó, kábelét marokra fogva, bekapcsolt állapotban dugta be a dugaszoló aljzatba. A dugaszoló villa öntött kivitelű volt. Jellemzően előforduló meghibásodások háztartási gépeknél, és kisgépeknél a gép becsatlakozásánál.

A dugaszoló villába csatlakozó kábel, erős hajtogatásnak van kitéve a természetes használat során.

Ennél a csatlakozásnál a kábelvezető erei eltöredeznek, majd a végén elszakadnak. Itt is ez történt. A terhelés hatására, a bizonytalan érintkezés miatt a keletkező villamos ív hatására, a műanyagot átégette. A marokra fogott kábel a tenyér belső oldalán súlyos égési sérüléseket okozott, az áramütés érzése mellett.

Mi volt a szerencsétlenségben a szerencse?

Az eset ahol történt padló szőnyegezett helyiség volt, és a közelben nem volt semmilyen más földpotenciálon lévő tárgy. Ha nem ilyen jól szigetelt környezett lett volna, akkor a veszélyes áram útja könnyen a szíven keresztül haladhatott volna. Ekkor viszont már egyértelműen ez a baleset halálhoz vezetett volna. Az elektromos hálózatok napjainkban teljesen körbe vesznek minket, és környezetünket. Nap mint nap használjuk, szereljük. A villamos hálózat használatát már gyermekeinkkel is meg kell ismertetnünk, a kis kortól, a felnőtt korig. Ennek a hiánya kihathat a felnőtt korra.

Olyan egyszerű feladatokra gondolok, mint a dugaszoló villát hogyan kell megfogni, és bedugni a dugaszoló aljzatba?

Nem fogjuk marokra a dugaszoló villát, a kemény részt megfogva dugjuk be a dugaszoló villát. Előtte a villamos berendezés legyen kikapcsolva, mielőtt bedugjuk. Megjegyzem az előzőekben leírt hiba, amely a baleset okozta, bármikor előfordulhat.

Ugyanilyen fontos a dugaszoló villa kihúzásakor az egyik kezünkkel fogjuk dugaszoló aljzatot és a másik kezünkkel kihúzzuk a dugaszoló villát. Számtalanszor találkozom a felülvizsgálatok során falból kihúzott dugaszoló aljzatokkal. A probléma, hogy a feszültség alatti részek véletlenül is megérinthetőek, vagy kicsúsznak a vezetékek a csavar alól.

Sokszor előfordul, hogy helytelenül felfűzött rendszereket használnak.

Itt egy kicsúszott védővezető esetén a többi dugaszoló aljzatnál megszűnik a védelem.

Gyermekeink nevelése során folyamatosan hívjuk fel a figyelmet az elektromos áram veszélyeire. Mindent tegyünk meg, hogy közvetlen veszély ne érje őket! A dugaszoló aljzatokba vak dugót rakjunk, vagy a dugaszoló aljzatokat gyermekzárasra cseréltessük. Szabadon ne hagyjunk szigeteletlen vezetékeket. Mindig figyeljünk oda rájuk. Egy óvatlan pillanat és meg van a baj.

Lakásunk védelmét szakemberrel ellenőriztessük le időnként. A bekötözéskor ezzel kezdjük.

Bárki bármit tanácsol a mérőből kijövő mért vezetékre áramvédő kapcsolót szereltessünk szakemberrel, melyet célműszerrel ellenőriztessük le.

Az egyik alkalommal mérőhelyet szereltünk, ahol a tulajdonost sikerült rábeszélni a fi relé beépítésére. Három hónap múlva hívott és hálálkodott, hogy rá beszéltem az áramvédő kapcsoló beépítésére. A kisfia a dugaszoló aljzatba a körömvágó ollót dugta be, a másik alkalommal az udvaron lévő vasvödörbe lévő vízbe beletette a hosszabbítót. Szerencsére minden alkalommal lekapcsolt az áramvédő kapcsoló. Természetesen itt ennél a háznál az érintésvédelem rendben volt, így a védelem hatékonyan működött.

Tehát a gyerekeink nevelése nagy felelősséggel jár, ami kihat a felnőtt korra is.

 Ha tetszett írásunk ossza meg közösségi oldalán!

Vissza a megtörtént esetekhez

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek