Az utóbbi időszakokban szerencsém volt jó néhány lakásvásárlásnál közreműködnöm felkérésre a vevőknek műszaki tanácsokkal a helyszíni szemlék során. Az ingatlan vásárlás nem könnyű feladat az anyagiakon túl, ezért célszerű a többi szakember mellett, a villanyszerelőt is felkérni, adjon szakvéleményt a lakás villamos hálózatának állapotáról. Nagyon sok ember elsiklik, nem foglalkozik az elektromos hálózattal, holott lényeges műszaki szempontok egyike ez is. Adott esetben a villamos hálózat felújítása milliós tétel is lehet. Gondoljunk bele megvásároljuk a házat, jó esetben egy tisztasági festés után használatba vesszük az ingatlant (és a villamos hálózatot). Ekkor derül ki, hogy nem tudjuk használni a villamos hálózatot, mert alulméretezett.

Ezelőtt 50 éve létesült épületnél az alkalmazott villanyszerelési technika teljesen más volt mint napjainkban.

Most sokkal nagyobb a villamos berendezések beépített teljesítménye mint akkor, ráadásul sokkal több is van belőlük. Tehát az áram felvétel nagyobb, ezért megfelelő keresztmetszetű vezetékek kellenek. Az általam megvizsgált lakásoknál gyakorta előfordult, hogy külső megjelenésében a lakás kívülről és belülről is nagyon megnyerő képet mutatott. A festék mindent eltakart, sok esetben a villamos szerelvények újszerű állapotot mutattak. A kapcsoló vagy dugaszoló aljzat leemelésekor, alatta a vezeték MAl 1,5mm2, GVS 1mm2, MMfal 1mm2, csengő huzal vezetékkel volt szerelve. A doboz fedél leemelése után sodrott és szétégett kötések voltak. Az áramköri kiosztások nem voltak megfelelőek. Az elosztó táblánál elavult és tűzveszélyes állapotok is előfordultak.

Összegezve az egészet tehát mire figyeljünk oda lakás vásárlásnál a villamos hálózat tekintetében?

  • Kérjük be (amennyiben van) a lakás megvalósulási villanyszerelési tervét, itt legalább néhányat ellenőrizzünk szúrópróba szerűen 
  • Ugyanígy a kivitelező nyilatkozatra és villamos biztonságtechnikai minősítő iratokra is szükségünk lehet
  • Az áramszolgáltatói szerződés, bekapcsolási iratok, csatlakozási dokumentációkra is szükség lehet 
  • A fogyasztásmérő szekrénynél a plombáknak sértetlennek kell lennie
  • Nézzük meg a mérőnél a kismegszakító értékét, ennek egyeznie kell az áramszolgáltatói iratokban szereplővel, mert ellenkező esetben ebből utólag probléma lehet 
  • A név átírása előtt rögzíteni kell a mérőóra állását az eladónak és a vevőnek közösen egy formanyomtatványon
  • A vevőnek a birtokba vétel előtt célszerű kérni az áramszolgáltatótól a mérőhely ellenőrzését a szerződéskötés előtt

Ekkor az áramszolgáltató megbontja a plombákat, leellenőriz mindent és újra visszaplombálja. Ha rendben van minden akkor jó, de ha nem, akkor annak következményei a régi tulajdonost terheli. Előfordult már olyan eset, amikor az új tulajdonos az elektromos hálózat részleges felújítása során a villanyszerelő tárta fel a szabálytalan vételezést. Az új tulajdonos kihívta az áramszolgáltatót ellenőrzésre és ebből különböző bonyodalmak adottak.

  • A mérőhelynél nagyon lényeges, hogy hogyan van kialakítva, nappali, éjszakai vezérelt, vagy geo áramkör

Régi vagy új előírásoknak megfelelő, elhelyezése megfelelő helyen van-e, tetőtartó állapota, bejövő vezeték keresztmetszete, az elmenő vezetékre telepített elosztó szekrény megfelelősége, védőföldelés megfelelősége.

Célszerű a főbb pontokon meggyőződni az érintésvédelmi megfelelőségről, ki van-e alakítva az EPH hálózat megfelelően.

Ha például gáz készüléket cserélnek, ezt bizonylatolni kell a gázszolgáltató felé. Ha nincs kiépítve, az költséget jelent a szakszerűtlenségen túl.

Hívjuk fel a figyelmet arra a tényre, hogy a lámpák leszerelésekor ne a vezetéket vágják el, mert nem biztos hogy elegendő vezeték marad a másik lámpa felszerelésére. Győződjünk meg arról, hogy a vezetékek csőben vagy vakolat alatt vannak szerelve. A gyengeáramú vezetékek el vannak-e különítve az erősáramú vezetékektől. A vizsgálatok során új és régi szerelésű házakkal találkoztam, a szerelések nagyon vegyes képet mutattak. Nagy százalékban szakmailag, villanyszerelő szemmel nézve nem voltak megfelelőek a lakások villamos hálózatai. A teljesen új lakásoknál is látszik sok esetben a spórolás. Külsőleg szépek esztétikusak, de igénytelen, szakszerűtlen a villanyszerelés sok esetben. Vannak megfelelően villanyszerelt lakások, de sajnos kisebb százalékban. Ebből a néhány rövid információból látszik, hogy lakás vásárlásnál érdemes odafigyelni az elektromos hálózatra is.  Az oldalunkon hasznos tanácsok találhatók a felújításokra is.

Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE

 

Vissza a villanyszerelő magazinba

 

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek