A lakossági fogyasztok az építkezés idejére szoktak kérni ideiglenes villamos energiát. Az építkezés villamos szempontból több veszélyforrást hordoz önmagában, a fogyasztásmérő is ki van téve a veszélynek. Az építkezésen nagyon sok ember megfordul munkavégzés céljából. A hosszabbítók és különböző kisgépek nem minden esetben felelnek meg a villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok által támasztott követelményeknek. Ezért ideiglenes mérőhely létesítésekor mindig kiegészítő védelemként áramvédő kapcsolót építünk be.

Természetesen ez minden építkezésre vonatkozik, akkor is ha a végleges fogyasztásmérő hely van kialakítva.

Az áram védőkapcsoló mellett a vezetékes érintésvédelmi módnak is megfelelőnek kell lennie. Az áramszolgáltatói bekapcsolás után mindenképpen műszeresen is ellenőrizzük le az érintésvédelem hatékonyságát.

A mostani elnevezéssel alapvédelem ellenőrzése. Biztonsági szempontból a kialakítás ugyanaz, mint a véglegesnél. Csak az óra elhelyezése nem a végleges helyén van. Erre a célra általában valamilyen oszlopot állítanak fel és erre szerelik fel a fogyasztásmérő szekrényt.

Az ideiglenes mérőhelyet meghatározott időre általában 1 évre adják melyet meg lehet hosszabbítani. Általában ügyfeleinknek ezt a megoldást nem szoktuk javasolni, mivel miért fizessen kétszer, azért amit egyszeri fizetéssel is meg lehet oldani. Célszerű tervezéssel a végleges kialakítással is lehet biztosítani a villamos energiát az építkezéshez.

Ideiglenes mérőhelyek kialakítása építkezések idejére

A mérőhely kialakítását regisztrált villanyszerelő végezheti csak el. Aki ugyanúgy mint a végleges csatlakozásnál elkészíti a csatlakozó műszaki dokumentációt. Ezt célszerű a munka megkezdése előtt jóváhagyatni az áramszolgáltatóval. Természetesen regisztrált villanyszerelők tisztában vannak a követelményekkel, így az egész csak formalitás. A dokumentáció tartalmazza az alkalmazandó fogyasztásmérő szekrény típusát, szerelési módját, helyét, az 1% -os feszültségesésre méretezett vezeték keresztmetszetét. A mérőhelyek elhelyezési magassága 0,6m és 1,8m magasságban kell felszerelni, általában a mérő szemmagasságban történő elhelyezésre kell törekedni. A méretlen rész plombálhatóan kell el készíteni. A méretlen vezetéknek a legkisebb cső mérete 36mm, ideiglenes esetén akár Mtk kábel s elfogadott, melyet a regisztrált villanyszerelő épít ki. A legkisebb vezeték keresztmetszet 6mm2 Cu szigetelt vezeték lehet, de ezt is méretezni kell. Az ideiglenes mérőhely kialakítások nemcsak építkezés területén vannak, hanem más területen is. Ideglenes építményeknél, utazó vidámpark, cirkusz, vásározók. Itt is be kell tartani az MSZ 447 szabvány előírásait.

 

Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE

 

Vissza a villanyszerelő magazinba

 

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek