Gyakran alkalmaztak régen és ma is villanyszerelőt az elektromos rendszerek karbantartásra, üzemeltetésére. Az idő előrehaladtával történtek törekvések a cégek részéről a karbantartó személyzet csökkentésére, ennek elsősorban pénzügyi jelentősége volt. 

A kiszervezett villanyszerelő karbantartói munkákat ezen cégeknél külső vállalkozások végzik általában.

A felmerülő hibák, üzemzavarok elhárítását is a szerződött villanyszerelő vállalkozások oldják meg. Nagy jelentősége van a helyszín és a villamos rendszer ismeretének. Ezt pedig kétségtelenül leghatékonyabban a helyi karbantartóval lehet megoldani. A külső személy alkalmazásánál a költséghatékonyság is megkérdőjelezhető, egy jól szervezet belső karbantartás esetén. Természetesen ha ugyanaz a személy jár a külső vállalkozás képviseletében, akkor viszonylag jól összeegyeztethető a két szempont.

Olykor téves elképzelések vannak a karbantartásról sokan azt hiszik, hogy amíg működik az elektromos rendszer, addig nincsen szükség villanyszerelőre.

A hibaelhárítás nem egyenlő a karbantartással.

Vannak cégek, akik csak a hibaelhárításra alkalmaznak embert, a többi időben más feladatokat végeztetnek el a dolgozóval. Így a gyakorlatban még az is előfordul, hogy a villanyszerelőnek csak az a feladata, hogy azonnali rendelkezésre álljon. Mintegy ügyeleti szolgálat, hibaelhárításra.

Nézzük miért is van értelme a tervszerű karbantartásnak?

A villamos hálózatok és villamos berendezések az üzemelés során elhasználódnak. Ezért a villamos hálózat, villamos berendezések és a 0,4KV-os elosztó berendezések tervszerű karbantartásáról gondoskodni kell. A haszálat során melegednek az elektormos kötések, és berendezések. A csavar kötések meglazulhatnak, a műanyag elemek sérülhetnek. Visszajelző lámpák kiéghetnek, mely a biztonságos üzemelés hátráltathatja. 

Egy ütemterv alapján be kell ütemezni a munkavégzések időpontját és a létszám biztosítását. Ezeket lehetőleg üzemszünetekre kell időzíteni, a termelés kiesésének a csökkentése végett.

A feladatokat lehet részfeladatokra is bontani, a jól megszervezett tervszerű karbantartáskor csökkentjük a kockázatot. Itt nem részletezem a karbantartási menetet, mert minden cégre más vonatkozik.

A technika dinamikus fejlődésének köszönhetően ma már nagy segítségünkre van a hő kamera. Ennek segítségével üzemközben (terhelt állapotban) a villamos kötések kritikus hibáit fel lehet tárni. A laza kötéseknél a hő képeknél láthatóvá vállnak a gócpontok. Ezeket a képeket számítógépen ki lehet elemezni. Ezeknek a melegedési pontoknak a mielőbbi javítását be kell ütemezésni, a hibát el kell hárítani. Ez által az üzemzavarok keletkezését ki tudjuk előre küszöbölni.

A gondos karbantartással a villamos létesítmények felújítási idejét lehet jelentős mértékben ki lehet tolni.

Itt már lehet közgazdasági számításokat végezni, hogy felújítási ciklus idő kitolása és a tervszerű karbantartás elvégzése megérte-e. Nagy valószínűséggel megéri a karbantartásra alkalmazni villanyszerelőt. Gondolom azért többségben vannak azok a cégek ahol a karbantartás tervszerűen van megoldva.

Lakás tűz kiégett villanyóra

Legnagyobb területet a villamos hálózatok területén a lakások képezik. Ezért itt hívnám fel a lakás tulajdonosok figyelmét, hogy foglalkozni kell az Önnök elektromos hálózatával is. A csládi házaknál, lakásoknál is érvényes a felújítási ciklus idő kitolása a megfelelő karbantartással. Az üzemzavarok és hibák ez által nagymértékben csökkenhetnek.

Nem beszélve a villamos tűz kialakulásának a megakadályozásáról, lehetőségének csökkentéséről.

A lakásoknál az elosztó tábláknál és egyéb helyeken lévő csavaros kötések évenkénti karbantartása javasolt. A dobozokban lévő kötések ellenőrzését pedig a festési munkák előtt kell beütemezni. Az a lakás tulajdonos, aki tudatos fogyasztó ezekről előre gondoskodik, egy jó villanyszerelőt kér fel ennek a feladatnak elvégzésre. Aki ennek keretein belül elvégzi az érintésvédelem ellenőrzését is.

Pályafutásom során sok ilyen kiégett mérőhely és elosztó szekrénnyel találkoztam. Remélem sikerült felhívnom a figyelmet a karbantartások fontosságára.

A karbantartással kapcsolatban leírnék még egy rövid kis történetet mely a napokban eset meg velem. Egyik este 9-kor hívtak ki javításra, ahol a hibajelenség a bejelentés szerint, hogy nincsen villany az egész házban. Helyszínre érkezéskor hamar egyértelmű lett a hiba oka. Fázis zárlat alakult ki az elosztó szekrénynél. A kismegszakítóknál a bejövő oldalon a laza csavaros kötésnél teljesen elszenesedett a műanyag . Ezért 7db kimegszakított ki kellett cserélni. Az elektromos hibák a lakossági fogyasztóknál is akkor keletkezik, amikor legjobban használják a villamos hálózatot.

Könnyen beláthatjuk milyen rossz ilyenkor megtapasztalni az elektromos energia hiányát. Ha lett volna karbantartás, akkor nagy valószínűség szerint megúszták volna az üzemzavart. Rosszabb esetben az ilyen jellegű hibák a képen látható tűzeset is okozhat.

Ezzel kapcsolatos kérdéseket és javaslatokat ossza meg velünk a cikk alatti hozzászólásoknál!

Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE

Vissza a villanyszerelő magazinba

 

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek