Folytatva az előző cikket nézzük tovább, hogy eddig milyen tapasztalatokkal találkoztam az ingyenes érintésvédelmi és tűzvédelmi felülvizsgálatok során. Következőkben a családi házaknál talált hiányosságokról és életveszélyes megoldásokról lesz szó. 

A felülvizsgált lakásoknál nagyon látszott sok esetben a villamos hálózat elhasználtsága.

A sok közvetlen életveszélyt jelentő lakásoknál legtöbb helyen kijelenthető, hogy a létesítéskor sem felelt meg az előírt követelményeknek. Sajnos a vizsgált lakásoknál legtöbb esetben a vezetékek megbontása után a földelés ellenőrzésekor vagy nem volt bejövő földelés, vagy nagyon rossz értékű volt. Ez a hiányosság súlyosnak számít.

Helytelen védőföldelés kialakítás

A fenti képen a védőföldelés összekötése a szondával nem megfelelően doboz és cső nélkül. Ez a kialakítás például azért okozhat későbbiekben problémát, mert könnyen sérülhet, korrodálódhat a kialakított kötés, melynek során megszűnhet a házunk védőföldelésének egyik fontos eleme, mely később tragikus kimenetelű is lehet. 

Az egyen potenciálra hozó (EPH) vezetékek bekötése hiányzott vagy nem volt igazán szakszerű. Ez a hiányosság föld potenciál problémákat okozhat. Volt olyan eset, amikor a helyszínen panaszkodtak, hogy időnként ráz a csaptelep a kádnál. A méréskor kiderült, hogy a fém kád és a csaptelep különböző potenciálon volt. Vagyis a kád és a csaptelep nem volt bekötve az egyen potenciál hálózatba, ami okozhatta a rázást. Ennek a problémának kiküszöbölésére találták ki már nagyon régen az EPH rendszert, melynek segítségével a nagyobb kiterjedésű fém felületeket bevonják a védelembe.

További alapvető hiányosságokat lehetett még találni, melyek közül csak néhányat említek. Az első fogyasztói elosztó táblánál kellene kialakítani a kiinduló érintésvédelmi módot (életvédelmi), ami a feltételek betartása mellett a nullázás. A kiinduló pontnál a nulla vezető – fázisvezető és a földelő vezető- fázisvezető között közel azonos érték mérhető. Ugyanis a kiinduló pontnál össze van kötve a nulla és védő vezető.

Ennek a feltételei:

  • a jó földelési ellenállás érték
  • a kialakított és bekötött EPH vezeték
  • a megfelelő keresztmetszetek vezetékeknél

Az összekötések sok helyen meg voltak, de a feltételek teljesítése hiányzott.

Miért is veszélyes ez?

Egy bejövő nulla vezeték (PEN) vezeték szakadásakor veszélyes feszültség kerülhet a védővezetőre, ami nem tudja ellátni ekkor a védelmi szerepét.

A háromfázisú lakásoknál ez még a feszültség emelkedés miatt gazdasági károkat is okozhat. A vizsgálatok során nem sok beépített áramvédő kapcsolóval találkoztam. Ez az úgynevezett fi relé adott esetben életet menthet. Ebből következik, aki a biztonságra törekszik annál be van építve áramvédő kapcsoló. Tehát az első elosztó táblánál kell megfelelően kialakítani a kiinduló védelmet. Az innen kiépített hálózatnál már nem lehet nagy probléma. Több olyan esettel találkoztam, ahol utólagos bővítések (tetőtér beépítés, helységek hozzáépítése) során nem győződtek meg az érintésvédelem megfelelőségéről. Hiába lett az új villanyszerelés jól kialakítva, ha rákötötték a rossz rendszerre. Ezzel az életveszély lehetőségét megteremtették az újonnan kialakított helyeken is.

Előfordul több esetben a rejtett nullázás alkalmazása, ami azt jelenti, hogy az épületben lévő hálózaton össze van kötve a nulla vezető és a védő vezető, vagy éppen fel van cserélve az elmenő oldalon. A rejtett nullázás is súlyos hiányosságnak számít.

A villamos kötések az elosztó szekrényben már sok esetben instabil sodrott kötésekkel van indítva, és ugyan ez van a dobozokban is. A kötéseknél előfordultak több helyen, amikor alumínium és réz vezetékek voltak összesodorva, melynek problémájáról gondolom nem kell sokat beszélnem. Tudjuk hogy az alumínium és a réz vezetékek egymással kémiai reakcióba lépnek és az idő előrehaladtával a villamos kötés instabillá válik ezen kémiai reakciók miatt. A réz és alumínium vezetékek speciális kötőelemekkel köthetőek össze.

A másik probléma amikor a vezeték keresztmetszetéhez viszonyítva nagyobb értékű kismegszakító alkalmazásával túl terheljük a vezetéket. 

A felsorolt esetek a villamos tűz keletkezésének és az üzemzavarok gyakoriságát növelik.

A vizsgálatok után elemezve a villamos hálózatok minimális biztonsági szintjét megállapítható a szomorú tényként a rossz helyzet. Álmomban sem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet a lakásoknál. Ugyan ez a vizsgálat sorozat nem lehet reprezentatív jellegű hiszen csak olyan helyen lettek elvégezve akik megkerestek, mert kíváncsiak voltak, hogy lakásuk, házuk villanyszerelési hálózata veszélyes lehet-e rájuk nézve. Viszont a korábbi villamos balesetek helyszíni vizsgálata során észlelt műszaki hiányosságok erősen összecsengenek a mostani vizsgálat sorozattal. A negatív események bekövetkezésének elkerülésében nagy szerepe lehet a szerencsének és tudatos fogyasztói használatnak is, az ilyen rossz műszaki állapotok mellett.

Ingyenes országos egyszerűsített érintésvédelmi és tűzvédelmi felülvizsgálat eredményekről az elkészített diagram ad egyfajta áttekintést. Mely nyilván az idő előrehaladtával és több vizsgálat elvégzésével módosulni fog. A 22 vizsgálati hely még önmagában nem jelenti azt, hogy a lakások villamos biztonságtechnikai állapota egészében ilyen lenne. Ehhez hozzátartozik, hogy azok szerepelnek benne, akik igénybe vették ezt az ingyenes szolgáltatást. Továbbá jelentős számban voltak benne régebben épült házak.

ingyenes érintésvédelmi és tűzvédelmi akció statisztikája

Időközben a fogyasztói szokások és a beépített villamos teljesítmények nagymértékben megemelkedettek. A felülvizsgálatok során sok esetben lehetett találkozni 1,5 mm2 keresztmetszetű MAl vezetékekkel. Ennek zárlati áramvédelmére sok helyen volt beépítve B 16 A értékű kismegszakító. Ez nyilvánvalóan túlbiztosítását eredményezi a vezetéknek, ami egyben tűzveszélyt is jelenthet. A fogyasztó kényszer helyzetéből adódóan cserélteti le 6 A–os kismegszakítót, mert nem tudná üzemeltetni a villamos berendezést. A vezetékek kicserélését a hálózat felújítását nem mindenki tudja bevállalni a költségek miatt. Ezért inkább javasolt a nagyobb teljesítményű villamos berendezéseknek az új hálózat kiépítése, mert így a meglévő hálózatot tudjuk vele tehermentesíteni. A vizsgálatok során, mind a 22 helyen lehetett alapvető hiányosságokat találni. Lehetne ugyan szelektálni a súlyosságuk tekintetében. Ha a műszaki szabványok előírásait követjük, akkor viszont a hiányosságot egyértelműen meg kell említenünk.

A legsúlyosabbak között voltak olyan hálózatok ahol kis keresztmetszetű vezetékek voltak kiépítve sodrott égett kötésekkel.

Nem volt beépítve áramvédő kapcsoló, nem volt kiépítve védővezető, de még földelés sem volt telepítve. Úgy is lehetne fogalmazni ezeken a helyeken, hogy a minimális biztonsági szint sem volt meg élet és tűzvédelmi szempontból.

Az első fogyasztói elosztó táblánál az érintésvédelmi mód ellenőrzése során a védővezetők szétválasztása után külön - külön kimérve meg lehet állapítani a bejövő földelés és az elmenő védővezetékek értékét műszeres mérés sorozatokkal. Látható és mérhető, hogy a vezetékes védelem védőföldeléses vagy nullázott. Mind a két védelmi mód megtalálható volt a hibákkal együtt. A védőföldelésnél (TT) is nagy szerepe van a földelési ellenállás értékének, és az EPH kialakításnak is. Ugyanígy a nullázásnál (TN) is.

Sok helyen az elosztónál össze volt kötve a földelő vezető a nulla vezetővel a kiindulási ponton. Ezzel úgy gondolták, hogy nullázott lesz az érintésvédelmi mód, annak ellenére, hogy a feltételeket nem biztosították. Több helyen, a mérés után lehetett találni az elmenő oldalon nulla és védővezető összekötéseket, ez a rejtett nullázás esetei. Elgondolkoztató, hogy a kiinduló pontnál a kezdő érintésvédelmi mód kialakítása hiányosságokat tükröz sok esetben. A PEN vezető szétválasztásának a hiánya és a belső feltételek nem teljesítése jellemzőek.

A régebbi kialakításoknál a mért fővezetéken sodrott égett kötéseket lehetett látni, találni. Ennek a tűzveszélyes pontnak a megoldására nagyon jók a fővezetéki sorkapcsok beépítése. A guman táblás elosztóknál a szabványos elosztó tábla beépítése jelenthet megoldást.

Hasznos tanácsként elsőként az első mért fogyasztói elosztó táblánál kell rendet tennünk.

Érintésvédelmi szempontból:

  • a jó kiinduló védőföldelés
  • a tábla PE pontjára csatlakozó EPH gerincvezető
  • helyesen kialakított érintésvédelmi mód
  • erre ráépülő áramvédő kapcsoló beépítése

Ezek azok a feltételek melyek érintésvédelmi szempontból megfelelően ki kell legyenek alakítva. Az elmenő áramkörökkel pedig legyen kiépítve a folytonos védő vezető.

Tűzvédelmi szempontból kizárólag stabil kötőelemek legyenek alkalmazva a sodrott kötések helyet.

Az elosztó tábla műszaki állapota legyen jó, ellenkező esetben cserélni kell. A kismegszakítóknál lévő vezeték áthidalások helyett inkább gyári réz áthidalásokat (gyűjtősíneket) alkalmazzunk. A kismegszakítóknál vegyük figyelembe az elmenő vezetékek terhelhetőségeit. Ha ezeket a feltételeket betartjuk nem fog kiégni az elosztó tábla és nem fog bekövetkezni villamos baleset.

Cikkünk harmadik részében a további vizsgálati lépéseket fogom ismertetni. Addig is ha tetszik a kezdeményezés segítsen minket és ossza meg ismerőseivel hírét, segítve ezzel, hogy javíthassunk a villamos biztonsági szintet a lakosság körében. 

Tetszik írásunk? Oszd meg közösségi oldaladon, hogy mások is elolvassák! LIKE

Vissza a villanyszerelő magazinba

 

Villanyszerelő vállalkozásunk

Vállalkozásunk fő tevékenységi körét villanyszerelési és villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok (érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi felülvizsgálat) teszik ki.

Villanyszerelő magazin

Villanyszerelés világával foglalkozó blog. A legjobb témákat az élet szolgálja, ezzel kapcsolatos írásaimat, gondolataimat a villanyszerelő magazinban találják.

Villanyszerelői szolgáltatás

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek

Villamos biztonságtechnikai felülvizsgálatok

Érd, Százhalombatta, Tárnok, Sóskút, Diósd, Törökbálint, Budaörs, Budapest XI. ker. , XXI. ker. , XXII. ker. , Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Martonvásár, Biatorbágy, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Etyek